A hazai halfogyasztás döntő hányadát adó, legkedveltebb horgászhalunk a ponty. Testalakja részben örökletes, részben környezeti tényezők hatására jelentős változékonyságot mutat. Alapvetően négy formáját különíthetjük el. A nyurga ponty igen nyújtott testű, tiszta pikkelyes, ősi (vad) forma. Ebből lett tógazdasági körülmények között kinemesítve a tő ponty, mely szintén egyöntetűen pikkelyes, de jóval magasabb hátú (kerek) formát mutat. A tovább nemesített változat a tükörponty, melynek testén csak kevés pikkelyt visel, azt is elsősorban a hátvonal mentén, a farok nyélen és a kopoltyúív mögötti szakaszon. A negyedik forma az ún. koi ponty, melyet díszhalnak tenyésztettek ki; e forma változatos testfelépítést és különféle színárnyalatokat (sárga, piros, fekete, fehér, illetve ezek keverékei) mutat.

A ponty ívása április-június hónapokban, 18-22 C-os vízhőmérséklet mellett történik. Csoportosan ívó hal, ívóhelyként a frissen elárasztott ártéri területek füves rétjeit, illetve a sekély, finom szálú hínárral dúsan benőtt tórészeket választja. A 3-4 nap után kikelő lárvák szikanyaguk felszívódásáig, 4-5 napig függeszkednek a növényzeten. A ponty növekedése során a kezdeti plankton fogyasztásról lassan áttér a döntő többségében fenékről felvehető (szúnyoglárva, növényi törmelék, vándorkagyló, csiga) táplálékok fogyasztására. A kifejlett egyedek mindenevők, fehérjehiányos környezetben a nagyobb példányok halfogyasztása is megfigyelhető.

A Czikkhalas Kft. termelésében elsősorban az étkezési (piaci) ponty előállítása a legnagyobb volumenű, de néhány tonnás mennyiségben egy- illetve kétnyaras pontyot is termelünk. A rendelkezésre álló 226 ha-os tóterületen megtermelt hal 90-92 % -át adja.

Az amur megnyúlt testű, torpedó formájú, rendkívül izmos növényevő hal. Őshazája Kína, ahol a nagy folyók (Jangce, Sárga-folyó, Amur) tipikus folyóvízi hala. Hazánkba 1963-ban került Kínából, szaporítását mesterséges úton oldották meg, és remekül alkalmazkodott az állóvízi körülményekhez is. A kis amurok első táplálékát zooplankton szervezetek adják, és csak fokozatosan tér át (enzimrendszerének és bélcsatornájának teljes kifejlődését követően) a szubmerz növények fogyasztására. Meghatározóvá a növényi táplálék 5-6 cm-es testhossz elérésekor válik, 2-3 éves korában pedig már a nád és a sás fiatalabb hajtásait is megeszik. Az élőhelyén található növényféleségek közül először a számára kedves tápláléknövényt kezdi fogyasztani, aminek következtében a mederfenntartási célokból telepített amurok tevékenysége kezdetben nem látványos eredményű. Intenzív növényfogyasztása miatt természetes vizekbe való kihelyezése ma már tilos, hiszen számos természetvédelmi probléma merült fel emiatt. Ismeretes, hogy a partvédő növénysávokban, vagy a vízterületen honos halfajok természetes ívóhelyében és ivadékbölcsőjében jelentős károkat képes okozni.

Mindezeken túl a jelenlegi horgászpiac igényli e faj kisebb mennyiségű kihelyezését. Az amur gyors növekedésű, kiváló sporthal, száraz húsából ízletes ételek készíthetők. Horgászata általában nem igényel különleges módszert, legtöbbször a pontyhorgászat mellékhalaként kerül a szákba.

Cégünk a mesterséges vízzel rendelkező horgászpartnereinek igényére, kisebb volumenben állít elő amurt minden korosztályból. E halfaj az éves szinten megtermelt halmennyiségnek mintegy 4 százalékát teszi ki.

Hazai vizeink legismertebb és legkedveltebb ragadozó hala a süllő. Megnyúlt teste apró pikkelyekkel borított, csúcsba nyíló szájában hegyes, kúpos ragadozófogak ülnek, melyekből alul és felül két-két fog a többinél jóval nagyobb; ezek az ún. kapó- vagy ebfogak. A szájszöglet túlér a szem hátsó vonalán. Mind álló-, mind folyóvizeinkben egyaránt megtalálható, kedveli a keményebb, iszapmentes vízrészeket.

Szaporodása március végén, áprilisban zajlik, jellegzetesen párban ívó hal. A fészket, mely lehet vízbe nyúló fagyökérzet, vagy alaposan letisztított kemény (köves, márgás) aljzat, a hím készíti elő, és ívás után ő is őrzi. A lárvák keléskor aktív „gyertyázó” mozgást végeznek (a vízben a felszín felé törekednek majd süllyednek sorozatosan), aminek eredményeként viszonylag nagy területen szóródnak szét. A szikanyag felszívódását követően (5-9 nap) először csak a legapróbb planktonrákokkal (rotatória) képesek táplálkozni, mivel a hazai halaink közül a süllő lárvájának a legkisebb a száj- és garatnyílása. A 3-4 cm-es testhosszt elérő süllőivadék fokozatosan áttér a ragadozó életmódra. Első táplálékát a bodorka- és küszivadékok jelentik, de később is szívesebben fogyasztja az alacsonyabb hátvonalú táplálékhalakat (küsz, vágó durbincs, bodorka). A csukához képest kevésbé falánk ragadozó, ez többek között lassúbb emésztésével is összefüggésbe hozható.

A süllő a legértékesebb, legkeresettebb édesvízi halhús minőséggel bír, korlátlan mennyiségben értékesíthető. A Czikkhalas Kft. is fokozott figyelmet fordít e halfaj szaporítására és nevelésére. Horgászpartnereink elsősorban egynyaras méretben, de előnevelt- és kétnyaras (fogható) korosztályban is igénylik.

A csuka az egyik legismertebb őshonos ragadozó halfajunk. Teste erősen megnyúlt, melyhez képest feje igen nagy, és kacsacsőrszerűen végződik. Szájában több sorban elhelyezkedő, hátrahajló fogak vannak. Színe változatos, a leggyakoribb ezüstös vagy aranyos alapszín előfordulhat fémeskék, zöld és élénk ezüstös változatban is. Tipikus állóvízi halfaj, tavakban a parti zóna növényekkel benőtt részein, környezetébe teljesen beolvadva rejtőzködik. Nappali ragadozó: sohasem üldözi áldozatát, ha lesből támadva az első mozdulatra elvétette azt. Falánksága csak ívás idején és a nyári fogváltáskor szünetel. A két ivar növekedésében jelentős eltérés tapasztalható, különösen az ivaréretté válás után; az ikrások lényegesen nagyobb növekedést produkálnak, mint a tejesek.

Egyik legkorábban ívó halunk, a jégvesztét követően február végén, március elején rakja le ikráit sekély, vízinövényzettel benőtt részeken. Csoportosan ívik, nagy területen szétszórva ikráit. A viszonylag hosszú inkubációs időszak (12-14 nap) után kikelő lárvák még néhány napig a növényzeten függeszkednek, majd a légkapást (levegővel tölti meg az úszóhólyagját) követően azonnal táplálkozni kezdenek. Két hetes korukban, 2-3 cm-es testhossz mellett már áttérnek a ragadozó életmódra, általában a frissen kikelt keszegfélék (bodorka, dévérkeszeg) lárváit fogyasztják, kedvezőtlen esetben saját fajtársuk hasonló méretű egyedeit is bekebelezik.

Cégünk ragadozóhal-termelésében a csukának meghatározó szerepe van, mert horgászpartnereink keresik mind az egynyaras, mind a nagyobb testű példányokat. Kitűnő sporthal, elsősorban az őszi időszak zsákmánya. Húsa jellegzetes ízű és illatú, szálkássága ellenére igazi ínyenc csemege.

A legnagyobbra növő, közismert ragadozó halfajunk. Széles, felülről lapított feje, rövid, oldalról lapított teste és nagyon hosszú farokrésze jellegzetes külsőt kölcsönöz e halfajnak. Valamennyi álló- és nagyobb folyóvizeinkben megtalálható.

A horgászok szívesen fenik rá horgaikat, hiszen a harcsa nemes és kemény ellenfél, egy-egy kapitális példány kifogása pedig életre szóló élménnyel ajándékozza meg legyőzőjét. A fogyasztásban kedvelt húsa valamint a halastavakban betöltött „gyomhal” pusztító tevékenysége miatt azonban a tógazdasági haltermelésben is fontos szerepet tölt be.

Kedveli a mély, iszapos, gyökerekkel és akadókkal teli területeket, a folyók alámosott partoldalait, ahol napközben pihen. Általában éjszaka indul táplálkozni, ilyenkor felkeresi a sekély, parti vizeket is. Nappal is aktív lehet, elsősorban a táplálékát képező halfajok ívásakor, illetve erősebb fronthatásokkor.

Különösen aktív nappal az ívási időszakban. Ilyenkor kettesével-hármasával csoportosulva keresik fel a megfelelő állapotú helyeket (fák vízbe lógó gyökerei, sásos partoldal), amelyeket előzetesen gondosan letisztogatnak farkuk sepregető mozdulataival. Az ívás 20 C-os vízhőmérséklettől kezdve május-június hónapban történik. Az elkészített fészket a hím őrzi, igyekszik minden vélt vagy valós ellenséget távol tartani, ugyanakkor farkának legyező mozdulataival állandóan frissíti a vizet az ikrákon. Hőmérséklettől függően a 3-7 nap alatt kikelő lárvák még egy hétig a szikanyagból táplálkoznak. A kis harcsák első táplálékát zooplankton szervezetek képezik, de néhány nap múlva áttér a fenéken található élőlények (szúnyoglárva) fogyasztására, míg a ragadozó életmódot 4-5 cm-es testhossz elérésekor kezdi meg. A kifejlett harcsák fő táplálékát a kisebb halak adják, de elfogyasztanak minden elérhető táplálékot is (dög, vízimadár, kisemlősök, kétéltűek).